A kávézás története már a kezdetek óta izgalmas téma. A legendák sora a Krisztus előtt 300-ban élt Káldi nevezetű kecskepásztoron át – aki a növényt legelésző álmatlan birkákra lett figyelmes –, egészen a Gábriel arkangyal által Mohamed prófétának adott első csésze feketéig húzódik, aki állítólag ennek hatására 40 embert legyőzött, illetve ugyanennyi asszonyt ágyba vitt. Azonban manapság talán már nehéz elhinnünk, hogy volt olyan fejezet is a fekete európai történetében, mikor is egyenesen a sátán italának titulálták a kávét és megpróbálták betiltani annak fogyasztását.

Talán mai szemmel furcsának hat, de a kezdeti tilalom – tekintettel a korszak kulturális valóságára –, elég érthető reakció volt valójában. A kávé ugyanis a XVII. századi Európában egy sor lényeges hátránnyal indította történetét. Egyrészt az arabok közvetítésével vált ismertté, hiszen a területet megjárt utazók révén került be a köztudatba. Másrészt a keleti kultúrkörből is épp a török kikötőkön át vezettek Velence felé az első kereskedelmi útvonalak, ami a szultánsággal viaskodó Európában nem volt épp jó ajánlólevél. Ehhez jött harmadrészben az, hogy az ital fogyasztása élvezettel jár, ami a középkori egyház szemében bűn volt. A „fekete levesnek” tehát volt épp mivel megküzdenie az indulás körül.

Segítséget jelentett ugyan, hogy VIII. Kelemen pápa, miután maga is megkóstolta a kávét, szabad utat adott terjesztéséhez Itáliában, más országokban koránt sem volt ilyen rózsás a helyzet. Angliában II. Károly király szerette volna rendeleti úton betiltani a kávézókat, német nyelvterületen, pedig maga Nagy Frigyes tiltotta volna meg a népszerű ital fogyasztását, mivel félt, hogy az országa vagyonát kávéra pazarolják el. Az üldözés során még az is előfordult, hogy adott esetben "kávészaglászok" súgták be a tiltott italt fogyasztóit.

Azonban a kávé rajongóinak sem kellett teljesen kétségbeesniük, nem kisebb pártfogóra leltek a küzdelemben, mint a korszak zenei szupersztárjára, Johann Sebastian Bachra. A zeneszerző 1732 és 1734 között írta meg munkássága egyik talán legkönnyedebb, vidám, szatirikus művét, a Kávé Kantátát. Ebben maró gúnnyal jeleníti meg a kávé fogyasztását ellenzők lassanként tarthatatlan és értelmetlen elzárkózását az italtól.

A darab szinte egy mini-vígopera: a papa mindenáron le akarja szoktatni lányát szenvedélyéről, a kávéivásról. Amennyiben a lány nem hajlandó lemondani a kávéról, kilátásba helyezi, hogy megvonja az étkezéseket, nem vehet többé divatos ruhákat, de még csak férjhez sem mehet. Végül az esküvő lesz a közös nevező: a lány felveti, ha apja férjet fog neki, hajlandó lemondani az annyira szeretett kávéról. Míg a papa boldogan leendő veje vadászatára indul, a lány gyorsan kijelenti: csak olyan férfihoz hajlandó feleségül menni, aki hagyja, hogy kávézzon…

A kezdeti felesleges szigor – akár csak az Oszmán Birodalomban – természetesen Európában is enyhült a későbbiekben, majd a kontinens lassanként átadta magát a kávéházak zsivajának, melyek kultúráját szintén a tiltott itallal párhuzamosan ismerte meg.