A kávéfoltok és gyűrűk abroszon hagyott lenyomatait vélhetően kevesen találjuk annyira misztikusnak, hogy vezető egyetemek kutatóintézeteinek jelentsenek több éves feltárandó területet. Pedig a Pennsylvania University Anyagszerkezet Kutató Laboratóriumának csapata 2011 óta pontosan ezt kutatja (első eredményeik még a Nature magazinban is megjelentek), sőt a munkához idén januárjától az MIT matematikusai is csatlakoztak. Mielőtt még fejcsóválva legyintenénk, a kutatások tétje valóban jelentős: a foltok szemcséinek elemzése és áramlásuk modellezése a jövőben számos iparterületen segíthet forradalmi újításokat.

Bár elsőre talán tényleg hihetetlen, a kávéfoltok természetének feltárása messzebb mutat, mint kutatási források fehér köpenyben történő szakszerű felélése. Az Aryun Rodh vezetette kutatócsapat ugyanis kimutatta, hogy a folyadékban oldott részecskék formájának megváltoztatásával a cseppekben felvitt anyag szétterülése módosítható. Az érthetőség végett, képzeljünk el egy vízfoltot: ez az asztallapon száradás közben nem szétterül (mivel a csepp széle hozzáragad a felszínhez), hanem az alapvetően domború felszíne egyre laposabb lesz (a szélei felé áramlanak a molekulák), majd elpárolog.

Ez alakítja ki a kávéfoltokat is - a vízben oldott részecskék száradás közben a peremek felé vándorolnak. A kutatók arra jöttek rá, ha a vízben oldott molekulák szerkezetét gömbölyűről elnyújtott alakzatra módosítják, a terülés egyenletes lesz. Az „és akkor?” kérdésre legegyszerűbben úgy kaphatunk választ, ha belegondolunk abba, hogy a nyomdai, vagy ipari festékeknél, vagy felületbevonatoknál épp ezzel a kiszámíthatatlan és megtörhetetlen száradási deformitással kell megküzdenie a gyártóknak. Az oldott anyagok részecskéinek megtervezése, valamint a várható felület érdességének kiszámíthatósága ezeket az ipari területeken könnyedén számos meghatározó fejlesztést tehetnek lehetővé.

A terülések matematikai modellezésénél csatlakoztak a kutatáshoz az  Massachusetts Institute of Technology matematikusai Alexei Borodin vezetésével, akiknek külön örömet okozott, hogy eddig csak az elméleti síkon mozgó teóriáikat végre gyakorlati alkalmazásban is hasznosíthatják.

A forradalmi kutatások eredményei várhatóan nem állnak meg a nyomda és festékiparnál, felmerült felhasználásuk egyszerűsített vérelemzési eljárások kidolgozásánál, vagy új mikroelektronikai vezetők megteremtése esetében egyaránt. Így mielőtt egy-egy bizarrabbnak tűnő kutatás résztvevőit elvetemült angol kollégáikból kiindulva rutinos legyintéssel nyilvánítanánk Taigetoszra érettnek, érdemes azért olykor-olykor betekintenünk a sorok mögé is.