0

Eldőlt ki a kontinens legelhivatottabb és legképzettebb Costa baristája, Rigában ugyanis augusztus 15-én eredményesen lezárult a lánc házon belüli barista bajnokságának európai nagydöntője. Az első helyezést a portugál Ricardo Costa hozta el (találgatásokat megelőzendő nem, nem rokon), megelőzve a dobogón a bulgár Tatyana Mireva-t, valamint a hazai szurkolók nagy örömére Akócs Leventét, a Costa KÖKI üzletvezető-helyettesét, aki kemény küzdelemben nyerte el az összesített harmadik helyet.

boy_nyito.jpg

Az Costa új, mindössze 23 éves kontinensbajnoka nyolc másik döntőst utasított maga mögé a Biblioteka N°1 étteremben zajló fináléban, mely a harmadik fordulója a 29 országban, mintegy 2000 résztvevővel indult sorozatnak. A kötelező italok versenyszámát követően bemutatott kreatív itala – ami a beszámolók szerint a zsűrit teljes mértékben meggyőzte – egy almás, fahéjas toffee-krémes különlegesség volt, amihez az alapanyagot a szirupon kívül a fiatal portugál kávékészítőnek egy helyi almafajta (Algarve régió, Portugália) szolgáltatta. Ricardo szabadidejében szívesen kószál – bevallása szerint – Európa legszebb strandjain, valamint egy futsal csapat kapusaként is helytáll.

A bajnokságot követően a Costa ottani munkatársainak kifejtette: Nagyon boldog, hogy megnyerte ezt a díjat, ami – a további versenyzők kimagasló szaktudását figyelembe véve – hatalmas megtiszteltetés is egyben. A fiatal szakember köszönetet mondott a zsűrinek, hogy meglátták a benne rejlő tehetséget és lelkesedést, megadva ezzel azt a hatalmas lehetőséget, hogy képviselhesse a kontinenst a londoni fináléban. Kiemelte David Nascimento portugál training manager felkészülésben nyújtott segítségét, valamint az ottani Costa csapat odaadó támogatását, amelyek mind szükségesek voltak a mostani cím elnyeréséhez.

levi_boy_donto.jpg

Az európai döntő dobogós helyeiért végig szoros küzdelem zajlott Rigában, az összesítésben második Tatyana Mireva-tól a Costa Magyarország barista maestro-ja, Akócs Levente végül csak másfél ponttal maradt el. Levente előadásában a legkritikusabb pillanatot végül kreatív italának bemutatása hozta el (egy tejszínes, körtés kávéitalról van szó), aminek ideális tálalását némileg elszabotálta, hogy a kinti alapanyagokkal az ízek és az állag nem igazán hozta a receptúra aromás, hazai vilmos körtével és friss tejszínnel megálmodott világát (Leventével versenyről és élményekről hamarosan egy hosszabb beszélgetést is olvashattok a Costablogon).

ital_boy.jpg„A baristáink szakértők a tökéletes kávé megalkotása tekintetében, minden szükséges ismerettel rendelkeznek: legyen szó kóstolásról, őrlésről, tömörítésről, kivonatolásról, habosításról, vagy töltésről, hiszen bőven több kell a kávészemeknél egy tökéletes csésze kávé kézműves elkészítéséhez.” – fogalmazott a helyszínen Ralph Llanwarne az Európai Franchise Ügvezető Igazgatója, aki végig nyomon követte a döntősök előadásait, különös figyelmet fordítva a szakmai tudásukra – „A Barista Of The Year megmérettetése egy lehetőség számukra, hogy megmutathassák a világnak, övék a legjobb tudás, a legkifinomultabb ízlelés és legnagyobb szakmai szenvedély.” 

Az európai döntőt követően a Costa láncon belüli világversenye október 13-án folytatódik Londonban, a regionális bajnokságok győzteseit felvonultató végső összecsapással, melynek győztese a bajnokok bajnokaként az év világelső Costa baristája címmel gazdagodik. Az esemény facebook galériáját ezen a linken érhetitek el. 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Soc-dobozkák

Costa logo

welove-coffee.png

FB

Costa hun logo

welove-coffee.png

süti beállítások módosítása