0

Jubileumi megnyitóval debütált Thaiföldön a Costa Coffee. A szeptemberben átadott bangkoki üzlettel ugyanis immár kereken ezer Anglián kívüli kávézóban kereshetjük a lánc különleges Mocha Italia keverékéből kivonatolt, mindig tökéletesen készített feketéjét.

cucc.jpg

Bár a világban sok minden változott mióta Bruno és Sergio Costa 1971-ben kitöltötte az első csésze kávét London ködös utcáin, a Costánál a leglényegesebb dolgok állandónak bizonyultak: ilyen az egyedi aroma, a precíz szakmaiság, vagy épp a dinamikus fejlődés.

A legutóbbi töretlenségére talán nem is kell más bizonyíték, mint a szeptemberben megnyitott új bangkoki kávézó, mellyel a lánc kereken 1000-re duzzasztotta a Nagy-Britannián kívül található kávézóinak számát. A cég 29 országban van jelen a bölcsőként szolgáló Anglián kívül, mellyel a világ második legnagyobb kávézólánca (az elmúlt öt évben átlagosan 150 új nemzetközi kávézót nyitott meg évente).

A cég kelet felé tartó terjeszkedésének 2006 volt a kiindulópontja, ekkor nyílt meg az első kávézó Kínában – itt az üzletek száma azóta már megközelíti a 300-at –, ez szolgált a későbbi Dél- Kelet-Ázsiai boltnyitások bázisaként előbb Szingapúrban, majd Kambodzsában. Ezt követte a mostani thaiföldi nyitás, az első üzlet szeptember 26-ai, avató ceremóniájával. Az ország kézműves kávék iránt nyitott közönsége a sztenderd Costa kávéitalok fajtái mellett (cappuccino, flat white, epresso, latte és társaik) az új üzletben helyi jellegzetességeket is magába olvasztó italokat (például Zöld teás Cooler) és süteményeket (Kókuszos álomtorta) egyaránt megkóstolhat.

A Costa illetékeseinek elmondása szerint az új piacokon a cég tovább erősít, melyben a helyi ízek és ízlés kiszolgálása lesz az egyik kulcsmomentum, hiszen ez biztosíthatja azt az egyedülálló és megismételhetetlen kávéházi élményt, ami a lánc fejlődésének záloga. 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Soc-dobozkák

Costa logo

welove-coffee.png

FB

Costa hun logo

welove-coffee.png

süti beállítások módosítása